Hitoktatói találkozó

 

2017. április 29-én került sor az utolsó hitoktatói találkozóra ebben az iskolaévben. Az előadó dr. Farkas Zsolt atya, szőgyéni plébános volt, előadásának címe „Az extrémizmus, és annak megoldási lehetőségei a keresztény nevelésben”. Néhány gondolat az előadásból:

Az ember olyan lény, aki Isten szeretetében tud magára találni, és megnyugodni. Ha valamely ok folytán élete során szeretethiányban szenved, akkor más szeretetpótlékot keres magának az Istenen kívül. Ilyen szeretetpótlék lehet a mai fiatal számára a szélsőséges csoportokhoz való csatlakozás. Ennek viszont lesz egy következménye: félresiklik az élete. 

Ahhoz, hogy megértsük a szélsőséges csoportok mentalitását, nagyon pontosan ismernünk kell a történelmi hátterüket, melyben létrejöttek. Ha csak az extrémizmus fogalmát nézzük, jelenthet szélsőségest, kívülesőt, kereten kívülit. Ezen keretek alatt az európai kultúra kereteit kell értenünk. Egy olyan értékrendszert, mely elhagyja a keresztény erkölcsöt, mentalitást. A szélsőséges csoportok ideológiái nem tekintik elfogadhatónak a mi erkölcsi értékeinket. Kompromisszum nélkül vallják nézeteiket, melyek nem ritkán erőszakba is torkollhatnak.

Napjainkban már nem tehetjük meg, hogy nem veszünk tudomást ezekről a csoportokról, hiszen sajnos körbevesznek minket. Teljesen mindegy milyen alapokra épül az ideológiájuk, a végeredmény minden esetben a törvényes rend megbontása, az öntörvényű irányítás, az anarchia, majd a diktatúra. Sajnos Szlovákiában is számos csoportosulás létezik, melyek vagy politikai pártok, vagy egyesületek, mozgalmak, esetleg zenei irányzatok köré csoportosulnak. Szimbólumaik, öltözékük lehet számunkra árulkodók.                                            

Tudnunk kell róluk, mert fiataljaink behálózására törekszenek. És fiataljaink sajnos kapcsolódnak is hozzájuk. Miért? Mert a családjaink krízisben vannak. Kamaszaink a középiskolás korban elhagyják a családi otthont, kikerülnek a család látótávolságából, és talán a szeretet-melegből is. „Boldogságpótló szerekhez” nyúlnak, melynek egyik fajtája a befogadó közösség, éppenséggel egy szélsőséges csoport. Egy olyan csoport, ahol alapfeltétel egy küzdősport eredményes gyakorlása, a fegyelem megtartása, a parancs teljesítése, az ideológiák kérdés nélküli elfogadása, és bármi áron való megvédése...                                         

Mit tehetünk ellene? Keresztényként, Egyházunk tagjaként olyan közösséget kell alkotnunk, ahol a kamaszok is jól érezik magukat, ahol otthon vannak, befogadó közösség várja és szeretettel is veszi őket körül. Ha ezzel találkozik az egyén az Egyházban, nem lesz oka más közösségek felé irányulni, - mint például az extrém szélsőséges csoportok - hiszen a befogadó közegben jól fogja magát érezni, elfogadottá és befogadottá válik. Mutassunk fel ezért számukra vonzó alternatívákat: plébániai közösségeket, a Cserkész mozgalmat, programokat. Tudják ezekben felfedezni az igazi nemzeti és kulturális értékeket, kapcsolódási pontokat, szeretetközösséget.

 

Mons. Burián László

1922-2014

 

„Istenem,

úgy tűnik, hogy visszaadjuk Neked azokat, akiket Te adtál nekünk.

De ahogyan Te sem vesztetted el őket, amikor nekünk adtad,

úgy mi sem veszítjük el őket hazatértükkor.

Te nem úgy adsz, mint a világ.

Amit Te adsz, azt nem veszed el,

mert ami a Tiéd, az a mienk is, ha a Tieid vagyunk.”

  

 

 

        Laci bácsi hazament…

    Vagy talán sokkal inkább előttünk ment. Papként, emberként, magyarként.  Csaknem 92 évre, nekünk ajándékozta őt az Isten. Élete, története történelem, és ő ennek a történetnek nem szenvedője, hanem alkotója, lelkiismeretes, szeretetteljes hordozója volt.

    Számos díj, kitüntetetés és elismerés méltatta életútját. Az utolsót a Szent István-emlékérmet már nem tudta személyesen átvenni...

    Vagy talán mégis. A legfontosabbat igen. Az életműdíjat Mesterétől, 2014. április 22-én vette át:

 „Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya.” (Jn 12, 26)

    Néhány évvel ezelőtt egy interjúban nyilatkozta: „ … a szeretet végső győzelmében továbbra is rendületlenül hiszek. Hiszek abban, hogy minden ember tehet azért, hogy egy kis fényt vigyen az életbe.”

    Laci bácsi, ez voltál nekünk: SZERETET ÉS FÉNY. Hitoktatás több mint kilencven év szolgáló szeretetében.

Istenem, Köszönjük őt neked!

    Burián László temetése 2014. április 25-én lesz Párkányban, 16.30-kor, az engesztelő szentmiseáldozat pedig 18.00 órától a plébániatemplomban.

             R. I. P.

 

 

Megjegyzések az új hittankönyvekkel kapcsolatban

 

Február utolsó hetében több médium is foglalkozott az új hittankönyvekkel, és ezekben a hírekben több pontatlanság is megjelent. Konkrétan: „Szlovákiában mindmáig nem volt egységes hittankönyv. Minden egyházmegye a saját tankönyvei és munkafüzetei alapján tanított.” Ebben az esetben valószínűleg félreértésről vagy pontatlan fogalmazásról van szó. Ez a helyzet a bársonyos forradalomtól a kilencvenes évek közepéig állt fenn. A Szlovák Püspökkari Konferencia egyes bizottságainak kialakulása után minden szakterületen elkezdődött az érdemi munka. A Kateketikai Bizottság akkori elnöke, Rudolf Baláž, besztercebányai megyéspüspök kezdeményezésére az említett bizottság tagjai nekifogtak az egységes hittankönyvek elkészítéséhez. A Püspökkari Konferencia pedig 1996. június 3-i nyitrai ülésén elfogadta az egész Szlovákiára érvényes kerettantervet. Hivatalosan tehát ettől az időponttól – immár tizenkilenc éve – egységesen folyik a hitoktatás az egész országban. A tankönyvekhez módszertani könyvek és munkafüzetek is készültek, ezek pedig folyamatosan magyarul is megjelentek. A fordítást és a kiadást a Szlovákiai Magyar Hitoktatási Központ biztosította.

A változás az iskolaügyi reform gyors bevezetése után következett be. Abban az időben a Katolikus Kateketikai és Pedagógiai Központ irányításával egy új szerkezetű tanmenet kísérleti jellegű tanítása volt folyamatban. Mivel az iskolaügyben bekövetkezett változásra azonnal reagálni kellett, a Püspökkari Konferencia döntése alapján új kerettanterv lépett érvénybe. Ehhez az említett Központ munkatársai módszertani könyvet és munkafüzetet is készítettek. (Tekintettel arra, hogy a reform folyamatosan került bevezetésre – tanévenként 2-2 osztályban –, ilyen tempóban készültek a módszertani könyvek is.) Ezeket terjedelmük és áruk miatt képtelenség volt magyarra lefordítani, így csupán a munkafüzetek fordítására és kiadására került sor. Megjegyzendő, hogy ez az új kerettanterv is egységes volt az egész országban.

Amire a megjelent hírek rá akartak mutatni, az valószínűleg az, hogy nem szokványos, hogy először jelenjen meg a módszertani könyv és a munkafüzet, és csak azután a tankönyv. Ezért látta a Püspökkari Konferencia elérkezettnek az időt, hogy a hittankönyvek is megírásra kerüljenek. Ez meg is történt, az említett hírekben közölt információk helyesek: a tankönyvek nyomdakész állapotban vannak. Mivel a végleges változatok (amihez hozzátartozik az egyházi jóváhagyás és a nyomdai előkészítés) csak az elmúlt év végén születtek meg, lehetetlen volt elérni, hogy a magyar fordítás is elkészüljön az új iskolaév kezdetére. A helyzet tehát az, hogy a szlovák iskolákban már az új tanévtől, a magyar tannyelvűekben pedig a 2016/2017-es tanévtől kezdve lesznek használhatók az új hittankönyvek. A fordítással és kiadással összefüggő tevékenységeket a Szlovák Püspökkari Konferencia Kateketikai és Iskolai Bizottságának Magyar Kateketikai Albizottsága koordinálja. Jelenleg öt évfolyam számára készül a fordítás, így minden remény megvan arra, hogy a szükséges határidőre elkészül az összes magyar hittankönyv.

                                                                                                           Bogár Imre

 

Pozsonyi hitoktatói találkozó - 2015. február 28.

Gondolatok Bíró László püspök atya előadásaiból

A családról...

    Korunk már-már elhiteti velünk, hogy nincsenek értékek, nincs értelme hűségről, szeretetről, házasságról, családról beszélni. Ferenc pápa talán éppen ezért szólt a hagyományos értékek mellett még a családokról szóló szinódus előtt.

    A szentatya először is korunk társadalmát az ideiglenesség társadalmának nevezte, hiszen úgy tűnik, az emberek csak a pillanatnak élnek, és nem kívánnak elköteleződni. Téves felfogások születnek az örömről, mert azt összetévesztik az élvezetekkel, a birtoklással, az extremitásokkal. Pedig ezek az ideiglenes öröm-források csak a felszínen tudnak maradni, nem válnak belső boldogságunk részévé. Az igazi öröm a találkozásból születik. Abból a felismerésből, hogy „elfogadnak, megértenek, szeretve vagyok“. Ez a találkozás mindig személyes jellegű, személytől indul ki, és egy másik személyt szólít meg. Így alakulhat ki az állandóság kultúrája, melyben a személyes kapcsolatok, találkozások alakulnak ki az Isten felé, mások felé. Ebben a találkozásban van személyes odafigyelés és adakozó szeretet.    

    A másik probléma, hogy a leselejtezés társadalmát éljük, melyben könnyen felejthető az emlékezés és jövőkép, az idősek és a fiatalok egyaránt. Vissza kell fordulni a hagyományainkhoz, gyökereinkhez, beléjük kell kapaszkodnunk, hogy általuk a jövőt tudjuk építeni. Ennek a kincsnek az őrzői az idős emberek, akik hordozzák és átadják számunkra a hitet, megtanítanak minket imádkozni, beemelnek minket nemes örökségünkbe.

    A családokról szóló szinódus a szentatya gondolatait fűzte tovább és mélyítette el a nemzedékek összetartozásának a gondolatát. A vitákat lezáró beszédben megfogalmazódott, hogy a családokat érintő körülmények nagyon összetettek, és megváltoztak korunkban. Ezért megértéssel kell fordulni minden probléma felé. Fel kell ismerni minden emberben az Isteni Ige elhintett magjait, hiszen az evangéliumi mag mindenkiben megvan. Az ítélkezés helyett meg kell becsülni bennük ezeket az értékeket. Tisztelettel kell rájuk tekinteni annak ellenére, ha már, vagy még nem tudják tükrözni Krisztus teljes szeretetét.

    A szentatya szavai  biztatóak, mert azt kéri tőlünk, hogy merjünk szembenézni a emberi valóságunkkal. Az Egyház bűnösökből áll, akiknek szükségük van a Megváltásra. Ez az Egyház Krisztus jegyese, és szélesre tárja kapuját a bűnbánatra. Nem szégyenkezik, és nem is mond le rólunk, hanem bátorít a Jegyesünkkel való mennyei találkozásra. 

    Mit tehetünk családjainkért, házasságainkért? Ferenc pápa erre is adott választ a szinódus után a hozzá fordulóknak. Kér minket, hogy ne torzítsuk el a házasság fogalmát, beszédünk legyen megfontolt, tiszta, tükrözze az Egyház tanítását; ne engedjük, hogy tudatunkban leértékelődjön a család, a házasság szentsége.

    Legyünk mi is „időpazarlók“, ahogy Jézus is az volt. Jézus bőven adott időt mindenki számára, aki őt a nyomorúságával, bűnével, hiányosságával felkereste. Tette ezt azért, mert fontos volt számára a család, a szeretetben megélt emberi közösség. Legyen nekünk is gondunk embertársaink lelki sérülésének a gondozására.

    A tanúságtétel, vagyis a hitelesen megélt házas- és családi élet a legjobb példája házasságok boldog megélésének. A tartós boldogságunk feltétele viszont, ha egyek maradunk az Atyával, ahogy Jézus tette. Kiüresítette önmagát, vagyis szétosztotta önmagát adakozó szeretetével.  

    Példaképünk a Szűz Anya legyen, akinek a hitét szemlélve formálódhat a mi hitünk is, és segíthet minket a „világra hozni Jézust”.

                                                                                                                      Baka Szilvia

    Képgaléria

2018. február

HÍVOM A CSALÁDOKAT,

HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL!

 

Folytatom azoknak a gondolatoknak ismertetését, amelyek Ferenc pápa tanításából alapul szolgáltak a Családok 9. Világtalálkozójára felkészítő lelkipásztori útmutató összeállításánál.

A keresztény öröm. A keresztény öröm abban az igazságban gyökeredzik, hogy van Isten, és hogy Isten maga a szeretet. Jézus a szeretet öröméről világosan beszél: „Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen.” (Jn 15, 10-11) Ez az igazság döntő hatással van az emberi élet minden területére, a társadalomra, a család intézményére és az egyes családokra, de minden egyes emberre is. Bármilyen legyen is a formája, a család az első hely, ahol megtapasztalhatjuk a szeretetet, ahol szeretve érezhetjük magunkat és viszontszerethetünk. A szeretetnek ez a megtapasztalása teszi lehetővé, hogy pozitív önértékelésünk alakuljon ki, és képesek legyünk egészséges kapcsolatok formálására. A család léte az egyes emberek egészséges és boldog létének legfontosabb feltétele. „A család olyan érték, amelyet a társadalom nem nélkülözhet, ezért a társadalomnak védenie és oltalmaznia kell azt.” (AL 44)

Minden ember – fiatal és idősödő, nő és férfi, falusi és városi – vágya, hogy állandó és tartós szereteten alapuló emberi kapcsolatra tehessen szert. A tartós és kizárólagos szeretetre épülő házasság és a családalapítás iránti vágy ma is él az emberekben, valóban örömhír tehát számukra a családra vonatkozó keresztény üzenet. (vö. AL 1)

A világban sajnos működnek olyan erők is, amelyek a családi élet, illetve az emberek közti, állandó elköteleződés ellen dolgoznak. Vannak, akik azt állítják, hogy az individualizmus és az önmegvalósítás nagyobb értéket képvisel, mint a másokért és a közjóért való cselekvés. Az ilyen embereket csak a személyes céljaik érdeklik, ahelyett, hogy felismernék azt, hogyan tudnák a képességeiket és talentumaikat mások szolgálatába állítani, mind a családjukban, mind a tágabb környezetükben. Ahol ez a gondolkodásmód teret nyer, ott a családi kapcsolatok meggyengülnek, a családtagok elszigetelődnek egymástól, elszáll az öröm.

Keressetek a családban, rokonságban, ismerősi, baráti körben olyan embereket, akik örömben élnek! Mi a titkuk?

Egység, egyenrangúság és egyformaság. Ferenc pápa a mai világ több örvendetes, új elemére is felhívja a figyelmünket: az emberek érett döntéseket akarnak hozni, amelyeknek helyességéről meg vannak győződve, nem csupán azért, mert így szokás. Ily módon az életüket jobban tudják irányítani és elégedettebbekké válhatnak. „Örömmel látjuk, hogy a férfi és a nő azonos méltóságának elismerése arra vezet, hogy a diszkrimináció régebbi formái eltűnnek, és a családokban növekszik a kölcsönösség.” (AL 54) Ez segíti az egyenlő munkamegosztást és felelősségvállalást. Így amellett, hogy a családok jobban tudják befolyásolni a saját jövőjüket, az egyes emberek is el tudják érni a saját céljaikat, hozzájárulva ezzel a házaspár és a család közös jólétéhez.

Miért fontos, hogy a férj és a feleség egyelő munkamegosztásához egyenlő felelősségvállalás is társuljon? Hogyan lehet az idősebb családtagokat bizonyos házimunkák alól mentesíteni anélkül, hogy ezzel kisebbrendűségi érzést keltenénk bennük?

A Szentírásban olvassuk, hogy a házasságban „a kettő egy testté lesz.” (Mt 19, 5) Két különböző személyiségből, a férfiból és a nőből egy új személyiség, a házaspár lesz. Eggyé válnak, kiegészítik egymást. Erre vágytak, ezért nagy öröm számukra az eggyé válás. Korunk egy kevésbé örvendetes új eleme a gender ideológia, amely tagadja a férfi és nő közötti lényegi különbözőséget, nemi különbségek nélküli társadalmat vizionál, és ezzel lerombolja a család antropológiai alapját. A férfi és nő közötti biológiai identitástól radikálisan elválasztja az ember személyes identitását, ezt változtathatónak, az ember saját elhatározásától függőnek tekinti, és ebben a szellemben akarja átalakítani a gyermeknevelést is. A biológiai nemiséget (sex) és a nemiség társadalmi-kulturális szerepét (gender) ugyan meg lehet különböztetni, de ezeket nem lehet egymástól elválasztani.

Másrészt, a biotechnológiai forradalom az emberi utódnemzés területén megteremtette a nemzési tevékenység manipulálásának a lehetőségét, függetlenné tette az utódnemzést a férfi és nő közötti szexuális kapcsolattól. Ily módon az emberi élet és a szülői mivolt egymással szabadon összeköthető és elválasztható valóságokká váltak, az egyén és az együtt élő – nem szükségszerűen hetero-szexuális és szabályszerűen egybekelt – párok vágyainak vannak alávetve. Tudomásul kell vennünk, hogy az ember törékeny és az élet bonyolult, de nem fogadhatjuk el a valóság két tényezőjének szétválasztását. Mi, emberek teremtmények vagyunk, nem vagyunk mindenhatók. A teremtett világ megelőz bennünket és ajándékként kell fogadnunk azt. Arra vagyunk hivatva, hogy őrizzük meg emberségünket, és ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy emberi mivoltunkat úgy kell elfogadnunk és megőriznünk, ahogy a Teremtő minket megalkotott. Ne essünk abba a bűnbe, hogy a Teremtő helyébe akarunk lépni! (vö. AL 56).

A Teremtő nem teremtett selejtet, mindenkit a számára legjobb start-helyzetbe helyezte. A mi feladatunk ezt a helyzetet kihasználva megvalósítani Isten velünk kapcsolatos tervét. Mi segít abban, hogy gyerekeiteknek ezt megmagyarázzátok?

A család és a nevelés. A család az emberi értékek első iskolája. Itt tanulunk meg élni a szabadsággal, itt érnek meg az egész életre megmaradó hajlandóságaink, itt alakulnak ki vonzódásaink az értékekhez, és itt ivódik belénk bizonyos magatartásformák önkéntelen elutasítása. A családi környezetben lehet megtanulni a kommunikációs eszközök üzeneteinek kritikus megkülönböztetését is. Sajnos gyakran a média negatívan befolyásolja, vagy gyengíti a családi életben kapott értékeket. (vö. AL 274)

Nem hagyható figyelmen kívül, hogy – a családban, az iskolában vagy más közösségekben – a gyermekkorban kapott sebek az egész életre nyomot hagynak. Csalódások, rosszul, vagy félreértelmezett szeretet, magárahagyottság, túlzott szigor vagy engedékenység oda vezethet, hogy a fiatalokban az erkölcsi értékekről torzképek alakulnak ki. Az ilyen esetekben segíteni kell őket abban, hogy megértsék: senki sem tökéletes, de már kis lépésekkel is elindítható belső világuk gyógyulási folyamata, eljuthatnak az emberek és a társadalom megértésére és a velük való kiengesztelődésre. (vö. AL 272)

A keresztény erkölcsi nevelés célja az embereket olyanokká formálni, hogy minden kényszertől, függőségtől és szenvedélytől mentesen, tudatosan és szabadon teljes akarattal mindig a jó, a szép, az igaz és a szent mellett döntsenek. Az ilyen emberek örömben élnek, életükkel, tetteikkel és szavaikkal hitelesen hirdetik az Evangélium örömhírét: Isten van, Isten szeret minket, Isten maga a Szeretet.

 

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke