Hitoktatói találkozó

 

2017. április 29-én került sor az utolsó hitoktatói találkozóra ebben az iskolaévben. Az előadó dr. Farkas Zsolt atya, szőgyéni plébános volt, előadásának címe „Az extrémizmus, és annak megoldási lehetőségei a keresztény nevelésben”. Néhány gondolat az előadásból:

Az ember olyan lény, aki Isten szeretetében tud magára találni, és megnyugodni. Ha valamely ok folytán élete során szeretethiányban szenved, akkor más szeretetpótlékot keres magának az Istenen kívül. Ilyen szeretetpótlék lehet a mai fiatal számára a szélsőséges csoportokhoz való csatlakozás. Ennek viszont lesz egy következménye: félresiklik az élete. 

Ahhoz, hogy megértsük a szélsőséges csoportok mentalitását, nagyon pontosan ismernünk kell a történelmi hátterüket, melyben létrejöttek. Ha csak az extrémizmus fogalmát nézzük, jelenthet szélsőségest, kívülesőt, kereten kívülit. Ezen keretek alatt az európai kultúra kereteit kell értenünk. Egy olyan értékrendszert, mely elhagyja a keresztény erkölcsöt, mentalitást. A szélsőséges csoportok ideológiái nem tekintik elfogadhatónak a mi erkölcsi értékeinket. Kompromisszum nélkül vallják nézeteiket, melyek nem ritkán erőszakba is torkollhatnak.

Napjainkban már nem tehetjük meg, hogy nem veszünk tudomást ezekről a csoportokról, hiszen sajnos körbevesznek minket. Teljesen mindegy milyen alapokra épül az ideológiájuk, a végeredmény minden esetben a törvényes rend megbontása, az öntörvényű irányítás, az anarchia, majd a diktatúra. Sajnos Szlovákiában is számos csoportosulás létezik, melyek vagy politikai pártok, vagy egyesületek, mozgalmak, esetleg zenei irányzatok köré csoportosulnak. Szimbólumaik, öltözékük lehet számunkra árulkodók.                                            

Tudnunk kell róluk, mert fiataljaink behálózására törekszenek. És fiataljaink sajnos kapcsolódnak is hozzájuk. Miért? Mert a családjaink krízisben vannak. Kamaszaink a középiskolás korban elhagyják a családi otthont, kikerülnek a család látótávolságából, és talán a szeretet-melegből is. „Boldogságpótló szerekhez” nyúlnak, melynek egyik fajtája a befogadó közösség, éppenséggel egy szélsőséges csoport. Egy olyan csoport, ahol alapfeltétel egy küzdősport eredményes gyakorlása, a fegyelem megtartása, a parancs teljesítése, az ideológiák kérdés nélküli elfogadása, és bármi áron való megvédése...                                         

Mit tehetünk ellene? Keresztényként, Egyházunk tagjaként olyan közösséget kell alkotnunk, ahol a kamaszok is jól érezik magukat, ahol otthon vannak, befogadó közösség várja és szeretettel is veszi őket körül. Ha ezzel találkozik az egyén az Egyházban, nem lesz oka más közösségek felé irányulni, - mint például az extrém szélsőséges csoportok - hiszen a befogadó közegben jól fogja magát érezni, elfogadottá és befogadottá válik. Mutassunk fel ezért számukra vonzó alternatívákat: plébániai közösségeket, a Cserkész mozgalmat, programokat. Tudják ezekben felfedezni az igazi nemzeti és kulturális értékeket, kapcsolódási pontokat, szeretetközösséget.

 

Mons. Burián László

1922-2014

 

„Istenem,

úgy tűnik, hogy visszaadjuk Neked azokat, akiket Te adtál nekünk.

De ahogyan Te sem vesztetted el őket, amikor nekünk adtad,

úgy mi sem veszítjük el őket hazatértükkor.

Te nem úgy adsz, mint a világ.

Amit Te adsz, azt nem veszed el,

mert ami a Tiéd, az a mienk is, ha a Tieid vagyunk.”

  

 

 

        Laci bácsi hazament…

    Vagy talán sokkal inkább előttünk ment. Papként, emberként, magyarként.  Csaknem 92 évre, nekünk ajándékozta őt az Isten. Élete, története történelem, és ő ennek a történetnek nem szenvedője, hanem alkotója, lelkiismeretes, szeretetteljes hordozója volt.

    Számos díj, kitüntetetés és elismerés méltatta életútját. Az utolsót a Szent István-emlékérmet már nem tudta személyesen átvenni...

    Vagy talán mégis. A legfontosabbat igen. Az életműdíjat Mesterétől, 2014. április 22-én vette át:

 „Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya.” (Jn 12, 26)

    Néhány évvel ezelőtt egy interjúban nyilatkozta: „ … a szeretet végső győzelmében továbbra is rendületlenül hiszek. Hiszek abban, hogy minden ember tehet azért, hogy egy kis fényt vigyen az életbe.”

    Laci bácsi, ez voltál nekünk: SZERETET ÉS FÉNY. Hitoktatás több mint kilencven év szolgáló szeretetében.

Istenem, Köszönjük őt neked!

    Burián László temetése 2014. április 25-én lesz Párkányban, 16.30-kor, az engesztelő szentmiseáldozat pedig 18.00 órától a plébániatemplomban.

             R. I. P.

 

 

Megjegyzések az új hittankönyvekkel kapcsolatban

 

Február utolsó hetében több médium is foglalkozott az új hittankönyvekkel, és ezekben a hírekben több pontatlanság is megjelent. Konkrétan: „Szlovákiában mindmáig nem volt egységes hittankönyv. Minden egyházmegye a saját tankönyvei és munkafüzetei alapján tanított.” Ebben az esetben valószínűleg félreértésről vagy pontatlan fogalmazásról van szó. Ez a helyzet a bársonyos forradalomtól a kilencvenes évek közepéig állt fenn. A Szlovák Püspökkari Konferencia egyes bizottságainak kialakulása után minden szakterületen elkezdődött az érdemi munka. A Kateketikai Bizottság akkori elnöke, Rudolf Baláž, besztercebányai megyéspüspök kezdeményezésére az említett bizottság tagjai nekifogtak az egységes hittankönyvek elkészítéséhez. A Püspökkari Konferencia pedig 1996. június 3-i nyitrai ülésén elfogadta az egész Szlovákiára érvényes kerettantervet. Hivatalosan tehát ettől az időponttól – immár tizenkilenc éve – egységesen folyik a hitoktatás az egész országban. A tankönyvekhez módszertani könyvek és munkafüzetek is készültek, ezek pedig folyamatosan magyarul is megjelentek. A fordítást és a kiadást a Szlovákiai Magyar Hitoktatási Központ biztosította.

A változás az iskolaügyi reform gyors bevezetése után következett be. Abban az időben a Katolikus Kateketikai és Pedagógiai Központ irányításával egy új szerkezetű tanmenet kísérleti jellegű tanítása volt folyamatban. Mivel az iskolaügyben bekövetkezett változásra azonnal reagálni kellett, a Püspökkari Konferencia döntése alapján új kerettanterv lépett érvénybe. Ehhez az említett Központ munkatársai módszertani könyvet és munkafüzetet is készítettek. (Tekintettel arra, hogy a reform folyamatosan került bevezetésre – tanévenként 2-2 osztályban –, ilyen tempóban készültek a módszertani könyvek is.) Ezeket terjedelmük és áruk miatt képtelenség volt magyarra lefordítani, így csupán a munkafüzetek fordítására és kiadására került sor. Megjegyzendő, hogy ez az új kerettanterv is egységes volt az egész országban.

Amire a megjelent hírek rá akartak mutatni, az valószínűleg az, hogy nem szokványos, hogy először jelenjen meg a módszertani könyv és a munkafüzet, és csak azután a tankönyv. Ezért látta a Püspökkari Konferencia elérkezettnek az időt, hogy a hittankönyvek is megírásra kerüljenek. Ez meg is történt, az említett hírekben közölt információk helyesek: a tankönyvek nyomdakész állapotban vannak. Mivel a végleges változatok (amihez hozzátartozik az egyházi jóváhagyás és a nyomdai előkészítés) csak az elmúlt év végén születtek meg, lehetetlen volt elérni, hogy a magyar fordítás is elkészüljön az új iskolaév kezdetére. A helyzet tehát az, hogy a szlovák iskolákban már az új tanévtől, a magyar tannyelvűekben pedig a 2016/2017-es tanévtől kezdve lesznek használhatók az új hittankönyvek. A fordítással és kiadással összefüggő tevékenységeket a Szlovák Püspökkari Konferencia Kateketikai és Iskolai Bizottságának Magyar Kateketikai Albizottsága koordinálja. Jelenleg öt évfolyam számára készül a fordítás, így minden remény megvan arra, hogy a szükséges határidőre elkészül az összes magyar hittankönyv.

                                                                                                           Bogár Imre

 

Pozsonyi hitoktatói találkozó - 2015. február 28.

Gondolatok Bíró László püspök atya előadásaiból

A családról...

    Korunk már-már elhiteti velünk, hogy nincsenek értékek, nincs értelme hűségről, szeretetről, házasságról, családról beszélni. Ferenc pápa talán éppen ezért szólt a hagyományos értékek mellett még a családokról szóló szinódus előtt.

    A szentatya először is korunk társadalmát az ideiglenesség társadalmának nevezte, hiszen úgy tűnik, az emberek csak a pillanatnak élnek, és nem kívánnak elköteleződni. Téves felfogások születnek az örömről, mert azt összetévesztik az élvezetekkel, a birtoklással, az extremitásokkal. Pedig ezek az ideiglenes öröm-források csak a felszínen tudnak maradni, nem válnak belső boldogságunk részévé. Az igazi öröm a találkozásból születik. Abból a felismerésből, hogy „elfogadnak, megértenek, szeretve vagyok“. Ez a találkozás mindig személyes jellegű, személytől indul ki, és egy másik személyt szólít meg. Így alakulhat ki az állandóság kultúrája, melyben a személyes kapcsolatok, találkozások alakulnak ki az Isten felé, mások felé. Ebben a találkozásban van személyes odafigyelés és adakozó szeretet.    

    A másik probléma, hogy a leselejtezés társadalmát éljük, melyben könnyen felejthető az emlékezés és jövőkép, az idősek és a fiatalok egyaránt. Vissza kell fordulni a hagyományainkhoz, gyökereinkhez, beléjük kell kapaszkodnunk, hogy általuk a jövőt tudjuk építeni. Ennek a kincsnek az őrzői az idős emberek, akik hordozzák és átadják számunkra a hitet, megtanítanak minket imádkozni, beemelnek minket nemes örökségünkbe.

    A családokról szóló szinódus a szentatya gondolatait fűzte tovább és mélyítette el a nemzedékek összetartozásának a gondolatát. A vitákat lezáró beszédben megfogalmazódott, hogy a családokat érintő körülmények nagyon összetettek, és megváltoztak korunkban. Ezért megértéssel kell fordulni minden probléma felé. Fel kell ismerni minden emberben az Isteni Ige elhintett magjait, hiszen az evangéliumi mag mindenkiben megvan. Az ítélkezés helyett meg kell becsülni bennük ezeket az értékeket. Tisztelettel kell rájuk tekinteni annak ellenére, ha már, vagy még nem tudják tükrözni Krisztus teljes szeretetét.

    A szentatya szavai  biztatóak, mert azt kéri tőlünk, hogy merjünk szembenézni a emberi valóságunkkal. Az Egyház bűnösökből áll, akiknek szükségük van a Megváltásra. Ez az Egyház Krisztus jegyese, és szélesre tárja kapuját a bűnbánatra. Nem szégyenkezik, és nem is mond le rólunk, hanem bátorít a Jegyesünkkel való mennyei találkozásra. 

    Mit tehetünk családjainkért, házasságainkért? Ferenc pápa erre is adott választ a szinódus után a hozzá fordulóknak. Kér minket, hogy ne torzítsuk el a házasság fogalmát, beszédünk legyen megfontolt, tiszta, tükrözze az Egyház tanítását; ne engedjük, hogy tudatunkban leértékelődjön a család, a házasság szentsége.

    Legyünk mi is „időpazarlók“, ahogy Jézus is az volt. Jézus bőven adott időt mindenki számára, aki őt a nyomorúságával, bűnével, hiányosságával felkereste. Tette ezt azért, mert fontos volt számára a család, a szeretetben megélt emberi közösség. Legyen nekünk is gondunk embertársaink lelki sérülésének a gondozására.

    A tanúságtétel, vagyis a hitelesen megélt házas- és családi élet a legjobb példája házasságok boldog megélésének. A tartós boldogságunk feltétele viszont, ha egyek maradunk az Atyával, ahogy Jézus tette. Kiüresítette önmagát, vagyis szétosztotta önmagát adakozó szeretetével.  

    Példaképünk a Szűz Anya legyen, akinek a hitét szemlélve formálódhat a mi hitünk is, és segíthet minket a „világra hozni Jézust”.

                                                                                                                      Baka Szilvia

    Képgaléria

2018. április

HÍVOM A CSALÁDOKAT,

HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL!

Folytatom a Világiak, Család és Élet Dikasztériuma által írt és Ferenc pápa Amoris Laetitia c. apostoli buzdítására alapozott katekézis-sorozat alapján a Szent Család történetének elemezését.

A család Isten szavának fényében. Nem csupán hagyományos hitbuzgalmi cselekedet volt, hogy József és Mária Húsvétkor felment a jeruzsálemi templomba, hogy Izrael népének Egyiptomból való megszabadulásáért hálát adjon Istennek, és Isten áldását kérje jelenükre és jövőjükre. Életük alakulásában Isten szava eddig is fontos szerepet játszott, Mária otthonában, József álmában értesült a titokzatos isteni tervről, és noha e terv részletei számukra homályban maradtak, mindketten belegyezésüket adták. Máriához „az angyal bement” (Lk 1, 28), Józsefnek „az Úr angyala álmában megjelent”. (Mt 1, 20) Az angyal közvetítette isteni szavak megérintették a szívüket és ők egész életükre elköteleződtek. Ezek a szavak nekik szólnak, őket informálják és új, különleges és váratlan eseményekre figyelmeztetik őket, de mindenekelőtt személyes kapcsolatfelvétel velük.

Isten mindkettőjüknek azt üzeni: „ne félj!”. (Lk 1,30; Mt 1,20) Ferenc pápa megvilágítja ennek az üzenetnek az értelmét: Isten szavai nem elvont tételeket közvetítenek, hanem megnyugtatást és iránymutatást adnak minden válságba került vagy szenvedő családnak. Megmutatja nekik az úti célt, ahol Isten „letöröl majd a szemükről minden könnyet, és nem lesz többé sem halál, sem gyász, sem jajgatás és fájdalom". (Jel 21,4)

Az, hogy Mária és József minden évben Húsvétkor, készen állva az utazással abban az időben együtt járó váratlan események elfogadására, felment a jeruzsálemi templomba áldozatot bemutatni, és hogy magukkal vitték Jézust is, arra mutat, hogy megtapasztalták és állandóan újra és újra érzékelték Isten üzenetét mindennapi életükben. Egész életük titokzatos terve ugyanabból a szálból van szőve: Isten üzenetéből. Ennek az üzenetnek a szavai vezérlik őket a betlehemi barlangba, ahol megszületik a Fiú, amint azt Mikeás próféta megjövendölte (l. Mt 2,6); majd Egyiptomba, hogy megvédjék Jézust Heródestől (l. Mt 2,6); és hívja őket vissza Izrael földjére Heródes halála után. (l. Mt 2.19-23)

Hogyan, és milyen gyakran olvassátok családotokban a Szentírást?

A Szent Család élete arra tanít minket, hogy Isten szava több, mint vallási igazságok gyűjteménye, több, mint katekézis vagy a gyakorlatban alkalmazandó erkölcsi útmutatás. Isten szava üzenet, mély, élő kapcsolatot létesít az emberpárral. Így kezdődik a család története. Ez a tapasztalat készteti a szülőket arra, hogy gyermekeiknek beszéljenek Isten szaváról. „Ezért a család az a hely, ahol a szülők válnak gyermekeik számára a hit első tanítóivá. Személytől személyig tartó "kézműves" feladat ez.” (AL 16)

A hit továbbadását leggyakrabban a hitigazságok és a vallási gyakorlatok ismertetésére szoktuk redukálni. Arról azonban, hogy a hit Isten élő, valóságos megtapasztalását is magába foglalja, meg szoktunk feledkezni. Ha azonban ezekre a tapasztalatokra nem figyelünk fel és nem is válnak életünk részévé, a keresztény tanítás puszta vallásossággá és rituális cselekedeteknek az egyházi intézményekben való ismétlésévé redukálódik, és igen kevés hatással lesz mindennapi életünkre. Manapság általános jelenség, hogy a fiatalok a szentségek felvétele után már nem járnak a plébániára, nem mennek el a liturgikus eseményekre a templomba, még a „kötelező, szent” ünnepeken, karácsonykor, húsvétkor sem. Néhányan még csodálkoznak is azon, hogy a fiatalok nem akarnak templomba járni, holott a valóságban otthon, és a mindennapi életben nem tapasztalhatták meg Isten szavának hatását. Sürgősen változtatni kell tehát a hit továbbadásának gyakorlatán és először Jézus Krisztus bemutatásával kell kezdenünk a tanítást. Ferenc pápa joggal mondja: „A családban és a családok körében az evangéliumi üzenetnek mindig fel kell hangzania. Ezek a szavak a legszebbek, legkiválóbbak, legvonzóbbak és ugyanakkor a legszükségesebbek, ezeknek kell az evangelizáló tevékenység

középpontjában állnia. Ez az első és legfontosabb üzenet, ezt kell más és más formában újra és újra meghallgatnunk, ezt kell újra és újra hirdetnünk ilyen vagy olyan formában. Valójában semmi sem szilárdabb, mélyebb, biztosabb, egységesebb és bölcsebb, mint ez az üzenet. Az egész keresztény képzés elsősorban az igehirdetés elmélyítése". (AL 58)

József és Mária nem ment minduntalan Jeruzsálembe, csak Húsvétra. Húsvét ugyanis nem csak Izrael népe számára volt a legfontosabb ünnep, hanem saját tapasztalataik miatt őket is megérintette. Jézus szülei saját életükben megtapasztalták a Húsvétot, nem csupán egy múltbéli eseményre emlékeztek, nem csak egy rituális ünnepen akartak részt venni. Konkrét, egzisztenciális tapasztalatuk volt a szabadulásról. Semmit sem sejthettek saját fiúk Húsvétjáról, de tudjuk, hogy az evangélium szerzői mindig Krisztus halálából és feltámadásából indulnak ki, ennek fényében számolnak be minden egyéb eseményről. József és Mária Isten üzenete szerint élik életüket, teljesen áthatja őket a húsvéti logika.

Hogyan élitek meg a családban a húsvéti misztériumot?

Az Ige testté lesz minden családegyházban, ha a család a húsvéti misztériumban él. Családjainkat Krisztus húsvétja élteti, ez ad értelmet mindennapjainknak. Húsvét nem elmélet, igazság, vagy a családoknak továbbítandó üzenet, a Húsvét jelen van minden családban a házasság szentségének kiszolgáltatása óta. Egyesülésük a szentségben megjeleníti Krisztus húsvéti misztériumát, amely szerelmi kapcsolatukban él és munkálkodik. Vajon hány keresztény házaspár van ennek a csodálatos igazságnak a tudatában? Hányan tudják, hogy házasságuk és családi életük a házasság szentségének kegyelme által a Húsvét folytonos ünneplése? Hányan értették meg, hogy a szenvedés, a fájdalom és a halál minden pillanata mélyen bele van ágyazva a húsvéti logikába, ezáltal ezek a fájdalmas megpróbáltatások az utolsó előtti szavak és a csodálatos feltámadás előjátékai? Ha nincs, aki megmagyarázza nekik Isten szavát, hogyan fedezhetnék fel a bennük rejlő nagy misztériumot már e világban? „Isten szava az élet és a lelkiség forrása a család számára. A családpasztorációnak lehetővé kell tennie, hogy az embereket a Szentírás imádságos és egyházias olvasása segítségével a családegyház tagjaivá alakítsa. Isten szava nemcsak az egyes személyek magánélete számára jó hír, hanem ítéletalkotási kritérium és világosság is a különböző kihívások mérlegeléséhez, amelyekkel a házaspárok és a családok találkoznak.” (AL 227)

Noha a Szentírást családok népesítik be (l. AL 8), miért tekintik sokan mégis elvont, a családoktól távol álló irodalmi alkotásnak? Hogyan lehetne azt elérni, hogy a Biblia ne csak jelen legyen minden család otthonában, hanem rendszeresen olvassák, és valóban ez adjon számukra a gondok, nehézségek, válságok esetén útmutatást?

Ahhoz, hogy családjaink azzá váljanak, amivé a házasság szentsége által válhatnak, elengedhetetlen a lelkipásztorok segítsége. A házastársi és családi lelkiség állandó gondozásra szorul. Buzdítsunk a közös és egyéni imádságra, a szentségekhez járulásra, lelkiségi olvasmányokra és lelkigyakorlatok látogatására, a fiatalokat pedig bátorítsuk a családalapításra.

Különösen nehéz a segítségnyújtás családi drámák, betegség, haláleset, munkanélküliség, természeti katasztrófa idején. Ha nem a húsvéti misztérium logikája szerint vezetjük az érintetteket, akkor tanításunk könnyen üres szavak halmazává válhat. Gondoljunk a názáreti Szent Családra, hogyan fogadták ők a nehézségeket. Mária a kihívásokat jó és balsorsban egyaránt bátran és derűs nyugalommal fogadta, szívében mindig Isten nagy csodáit hordozta. (l. Lk 2, 19 és 51) „Szívének kincsestára tartalmazza minden család tapasztalatát, ezeket ő megőrzi. Így segít a tapasztalatokat megérteni, és a családok saját történetében Isten üzenetét felismerni.” (AL 30)

 

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke